• Segélyszállítmányok

    Segélyszállítmányok

  • Tűzifa-, és kályhaakció

    Tűzifa-, és kályhaakció

  • Ruhaadományok

    Ruhaadományok

  • Élelmiszerosztás

    Élelmiszerosztás

  • Karácsonyi csomagok

    Karácsonyi csomagok

  • Gyerektáborok

    Gyerektáborok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6

Tisztelt Partnerünk!

Nagy örömünkre szolgál, hogy hazánk már nem csak a segélyadományokra szoruló országok közé tartozik, hanem egyre nagyobb részt vállal a nála sokkal rászorulóbbak megsegítésében is. Szervezetünk 1992 óta gyűjti és osztja a segélyadományokat, melyek az utóbbi időkig szinte kizárólag nyugati országokból származtak. Istennek hála, hogy egyre többen keresnek meg bennünket olyan szándékkal, hogy szeretnék használt javaikat eljuttatni szegény családok számára. A Kelet-Európa Misszió vállalja, hogy ebből a karitatív tevékenységből aktívan kivegye a részét, ahogy tette ezt az elmúlt évek során is.

A segélyezési munka legköltségesebb része a szállítás. Minden évben több millió forintot költünk erre a célra. Az egyre több felajánlás miatt munkatársaink egyre nehezebben tudják megszervezni a gyűjtést, szállítási kapacitásunk ugyanis véges.

A fent említett helyzet új kihívások elé állította alapítványunkat, melynek megoldására született ez a tájékoztató levél. Külföldi munkatársaink tanácsait figyelembe véve, akik már évek óta foglalkoznak az adományok gyűjtésével, a misszió vezetősége döntést hozott arról, hogy ezentúl a segélyek összegyűjtését az alábbi szempontok szerint végezzük:

  1. Az adományokat a Kelet-Európa Misszió inárcsi raktárában gyűjtjük, ahová hétköznapokon munkaidőben személyesen leadhatja vagy elküldheti adományát a fenti címre is.
  2. Amennyiben azt szeretné, hogy adományát mi szállítsuk vagy szállíttassuk a misszió raktárába, úgy kérjük, hogy szállítási költséghez szíveskedjen hozzájárulni. Ebben az esetben munkatársunk megszervezi a szállítást.
  3. Abban az esetben, ha ingyenesen elvihető az ön által felajánlott adomány és a szállításhoz nem tud hozzájárulni, akkor a misszió vállalja, hogy a hozzá befutott kérelmek alapján kiközvetít egy kérelmezőt, aki felveszi a kapcsolatot a felajánlóval és egyeztetés után elviszi a felajánlott dolgokat.

Mielőtt felveszi velünk a kapcsolatot, kérjük, hogy figyelmesen olvassa el a mellékelt listát az adományokkal kapcsolatban!

 

MELLÉKLET

Segélyadomány gyűjtéshez

 

Köszönjük, hogy segíteni szeretne a rászoruló embereken! Kérjük, hogy az alábbi levelet figyelmesen tanulmányozza, hogy ezáltal is hatékonyabb munkát végezhessünk. A gyűjtést Jézus Krisztus alábbi szavaira szeretnénk alapozni:

 Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük” Mt 7:12 

 Ez számunkra azt jelenti, hogy azt adjuk oda egy másik embernek, amit magunk is szívesen elfogadnánk. Tehát amit inkább kidobnánk, azt dobjuk is ki…

 Segélyadományként elfogadjuk:

  • tisztított ruhanemű
  • tartós élelmiszer
  • működőképes háztartási eszközök, berendezések
  • működőképes számítástechnikai eszközök, számítógép (minimum P4-es), lapos, TFT monitor
  • sérülésmentes, szétszedhető, elemes bútor
  • gyógyászati segédeszköz
  • játék, iskolaszer
  • hangszer
  • gyermekkocsi, gyerekülés, babahordozó
  • kerékpár, roller
  • használt bélyeg, bélyeggyűjtemény
  • anyagi támogatás a költségekre

 Segélyadományként NEM fogadjuk el:

  • gyógyszer
  • romlandó vagy lejárt élelmiszer
  • veszélyes anyagok vagy azt tartalmazó eszközök, berendezések
  • írógép, számítógép konfiguráció P4-es színvonal alatt, CRT monitor
  • hibás, rozsdás, nem működő áruk, berendezések
  • javítandó termékek

 A használt ruhaneműnek tisztának és épnek kell lenni. Kérjük, hogy zárt kartondobozba (banános doboz), vagy ún. szemeteszsákba csomagolják szintén zárva, hogy pakolható, raktározható és szállítható legyen. A tartós élelmiszerek szavatosságának min. 3 hónapig érvényesnek kell lenni. Hasznosak lehetnek mások számára azok a háztartásban előforduló eszközök, berendezések, melyeket egy átlagos család használ. Természetesen csak működőképes eszközöket áll módunkban átvenni, hogy valóban áldást jelentsen azoknak, akik kapják. Hagyatékok felajánlásánál is a fentebb leírtak szerint járunk el.